Levele elküldésével elfogadja adatvédelmi tájékoztatónkat.
Az ellenzéki vezető nyílt levélben fejezte ki tiltakozását Oroszország budapesti nagyköveténél az orosz hírszerzés szerdán kiadott közleménye miatt. Magyar Péter a választók befolyásolásának szándékát gyanítja.
Szerző(k): H. Sz.Kihúzták a játék történetének 10. legnagyobb nyereményét a Hatoslottón.
Szerző(k): H. Sz.A magyar haderő „forgó- és merevszárnyas eszközei” is bemutatkoznak majd a Duna Parlament előtti szakaszán.
Szerző(k): H. Sz.A Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellenőrei több mint 20 millió forint adókülönbözetet tártak fel a tevékenységét csak papíron szüneteltető vállalkozónál. Az online számlaadataiból kiderült, hogy dolgozott, csak épp adózni nem akart.
Szerző(k): H. Sz.A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 860,41 pontos, 0,83 százalékos emelkedéssel zárta a hetet, és 105 146,55 ponton, új történelmi csúcson zárta a pénteki kereskedést.
Szerző(k): H. Sz.Szerdán támadás készült az egyik lengyel nagyváros víz- és csatornahálózata ellen. A hatóságok ezúttal is résen voltak és sikerült megakadályozni, hogy az emberek víz nélkül maradjanak. Lengyelországban az ukrajnai invázió óta elszaporodtak az vélhetőleg orosz megbízás alapján intézett szabotázsakciók. Donald Tusk a minap azt mondta, hogy ez Putyin forgatókönyve.
Szerző(k): H. Sz.A biztonságpolitikai szakértő szerint valótlan a miniszterelnök állítása, amely szerint Oroszország megnyerte a háborút.
Szerző(k): H. Sz.Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Szerző(k): H. Sz.Emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék is. A befektetők készülnek a globális olajellátás esetleges akadozására.
Szerző(k): H. Sz.